Vereckei Péter, a Pfizer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyilatkozott a Népszavának a vakcinák vegyítése kapcsán.
A Pfizer vezetője azt mondta, hogy egyelőre nem támogatják az oltóanyagok cseréjét és kombinálását, ugyanis a hármas fázisú klinikai vizsgálatok nem tértek ki arra, hogy milyen hatással van a vakcinák kombinációja. Vereckei Péter kijelentette, hogy kiemelten fontosnak tartják a megfelelő kivizsgálást és nyomon követést abban az estben, ha mégis kombinálnák a különböző oltások beadását. A Pfizernél még nem zárultak le az ehhez kapcsolódó vizsgálatok. Az ügyvezető igazgató véleménye szerint meg kell várni a szükséges vizsgálatok befejezését és eredményeit ahhoz, hogy tudományos alapokon hozzanak döntést a vakcinák kombinálásával kapcsolatban.
Az előzetes vizsgálatok biztatóak a vakcinák keverése kapcsán. További segítséget nyújthat az immunitás megújításában és a védekezőképesség erősítésében, illetve a vírusvariánsok ellen is ellenállóbbak lehetünk.
Forrás: 168.hu
Fotó: 168.hu