A Pfizer fél éve heti rendszerességgel szállítja Magyarországra a vakcinát. A cég az első negyedévre megbízhatóan leszállított több mint 1,5 millió adag oltóanyagot, a második negyedévtől pedig – jelentősen növelve a dózisok számát – több mint 4,5 millió adag oltóanyagot küldött az országba. A két vállalat az előrejelzések szerint idén több mint 2,5 milliárd adag vakcinát gyárt és szállít világszerte.
Orbán Viktor miniszterelnök július 16-án bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lehetővé teszik a harmadik oltás felvételét. A harmadik dózis csak négy hónappal a második oltás beadása után kérhető, de az oltó orvosok ettől eltérhetnek. Azt a helyet kell felkeresni, ahol az első két adagot megkapták az emberek, oltási sorrend pedig nincs, az idősek és fiatalok között nem lesz különbség. Az orvosoknak szétküldött irányelvekben azt fogják javasolni, hogy a heterológ oltási formát alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy akit először vektorvakcinával vagy elöltvírus-alapú oltóanyaggal (Szputnyik V, AstraZeneca, Sinopharm) oltottak, harmadik oltásként mRNS-alapú oltóanyagot (Pfizer, Moderna) kapjon, és fordítva.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is állást foglalt az ügyben: ,, napi gyakorlatban használunk olyan vakcinákat, amelyekből három adagra van szükség, ilyen például a kullancs okozta agyhártyagyulladás elleni védőoltás. A vakcinák klinikai vizsgálata és engedélyeztetése hagyományosan évekig tartó folyamat, vagyis a harmadik oltással összefüggő klinikai adatokat jelenleg is gyűjtik a szakértők”.
Forrás: hvg.hu
Fotó: pixabay.com